Előzmények

 2010.09.15. 22:50

Az egész 2008-ban kezdődött, amikor Soós József furcsa körülmények között az MSZP frakcióból átigazolt a szombathelyi Fidesz frakciójába. Az egy fős többség Soós „átigazolásával” átbillent a jobboldalra.

A szombathelyiek már 2008-ban átélték azt, ami az elmúlt 100 napban történt az országban. Hullottak a bizottsági elnökök, repültek a szakértők, ellehetetlenítették a cégvezetőket, megszüntették az önkormányzati cégek átláthatóságát. A nagyvad, ami utoljára esett a narancshenger áldozatául: a Szombathelyi Vagyongazdálkodási és Vagyonhasznosító Zrt. (SZOVA). Erre még sokszor vissza fogunk térni a következőkben.
A céget 2007-ben hozta létre az szombathelyi önkormányzat, azzal a céllal, hogy közszolgáltatásait és vagyongazdálkodását egy cégbe integrálja. A város akkori vezetésének nem titkolt célja volt az is, hogy építőipari tevékenységbe kezdjen a cég (mint fővállalkozó), hiszen így több milliárd forintnyi uniós támogatás maradhatott volna a városban. Ezt az ötletet sosem szerette a Fidesz, gyanúnk szerint főleg azért, mert ez Vígh Gábor és Marton Zsolt érdekeit sértette. Vígh építőipari vállalkozó a VÉTEAM Kft. tulajdonosa, ügyvezetője. A cég egy Fő tér közeli plázaberuházást tervezett 2004 óta, ám az ehhez megvásárolt – majd 400 millió forintot érő telek – 6 éve üresen áll. A terveket hangosan ellenezték a Fő téri boltok tulajdonosai, üzemeltetői és a környéken élők, az utolsó pofont pedig a gazdasági válság adta a projektnek.
Vígh 2007-ben lemondott képviselői mandátumáról. Az akkori Fidesz frakció tagjainak majdnem fele az ő cégeinél dolgozott, vagy tulajdonosként szerepelt valamelyik kapcsolt vállalkozásában. Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője volt a legfontosabb üzlettársa. Lemondásának okait sokat találgatták a városban, valószínűleg a plázaberuházás elindítását remélte ettől a lépéstől, de rossznyelvek szerint a Fidesz regionális vezetője utasította a lépésre, miután számukra kényelmetlenné vált tevékenysége. Az is szerepet játszhatott, hogy Martonék sorra elfoglalták Vígh cégeit, és valószínűleg az addigra megerősödött Martont zavarta, hogy nem uralhatja egyedül a frakciót. Egy biztos: igazuk lett Vígh barátainak, akik évekig mondogatták a fideszes vállalkozónak, hogy Marton személyében egy kígyót melenget a keblén.

Történetünk egyik főszereplője azonban nem Vígh Gábor, hanem Marton Zsolt. Marton 2002-ben igazolt át az MDF-ből, Hende Csabával együtt. Karrierje gyorsan ívelt felfelé, 2006-ban frakcióvezető lett, később tanácsnok, és napjainkban azt suttogják a városban, hogy alpolgármesteri ambíciói vannak. Marton 10 éve próbál végezni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi szakán, eddig sikertelenül.
Ezt az időszakot 2009 februárjában dolgozta fel az Egyenlítő TV, nézzék meg hogyan működött akkor a szombathelyi Fidesz!

Címkék: szombathely soós józsef marton zsolt vígh gábor magellán center szova

A bejegyzés trackback címe:

https://tizszazalek.blog.hu/api/trackback/id/tr532299272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása